«

»

Intézményvezető helyettes

Miskolci Diósgyőri Óvoda

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

Miskolci Diósgyőri Óvoda

Intézményvezető helyettes (magasabb vezető)

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama:

A vezetői megbízás határozott időre, 2016.09.01-2019.07.31.-ig szól.

A munkavégzés helye:

Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 3534 Miskolc, Árpád utca 4/a.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A 2011. évi CXC. Nemzeti Köznevelési Törvény, az egyéb vonatkozó jogszabályok, a munkaköri leírás, valamint az intézményi dokumentumok által meghatározottak. Az óvodavezető megbízása szerint irányítja, szervezi, ellenőrzi az integrált óvodai szervezet működéséhez szükséges pedagógiai, tanügyi, gazdálkodási, ügyviteli feladatokat és a dolgozók feladatellátását. Végrehajtja az intézményi SZMSZ-ben rögzített és az óvodavezető által rá delegált vezetői, óvodapedagógusi feladatokat. Közreműködik az óvodavezető által meghatározott tevékenységek irányításában.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

§ Főiskola, óvodapedagógusi végzettség,

§ Óvodapedagógus – Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,

§ Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),

§ Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,

§ Magyar állampolgárság

§ Büntetlen előélet

§ 3 hónapnál nem régebbi hatósági, erkölcsi bizonyítvány

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

§ Főiskola, Közoktatás-vezetői szakirányú szakvizsga,

§ Vezetői gyakorlaat – Legalább 1-3 év vezetői tapasztalat,

Elvárt kompetenciák:

§ Kiváló szintű Kommunikációs készség, konfliktuskezelés,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

§ Szakmai önéletrajz

§ Iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata

§ 3 hónapnál nem régebbi hatósági, erkölcsi bizonyítvány

§ Megpályázott intézményvezető helyettesi faladatokra vonatkozó szakmai koncepció

§ Nyilatkozat arról, hogy hozzájárul személyes adatainak a pályázattal kapcsolatos kezeléséhez, továbbításához

§ Nyilatkozat arról, hogy a pályázó megbízása esetén vagyonnyilatkozattételi kötelezettségének eleget tesz

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. július 31.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Machán Jánosné nyújt, a 0646/533-448 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

§ Postai úton, a pályázatnak a Miskolci Diósgyőri Óvoda címére történő megküldésével (3534 Miskolc, Árpád utca 4/a. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 300/2016 , valamint a munkakör megnevezését: Intézményvezető helyettes.

§ Személyesen: Machán Jánosné, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 3534 Miskolc, Árpád utca 4/a.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázatok elbírálásáról az óvoda nevelőtestületének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata – mint Fenntartó – véleményezését követően a munkáltatói jogkör gyakorlója az óvoda vezetője dönt. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A felhívásnak meg nem felelő pályázatot a kiíró érvénytelennek tekinti, és azt nem vonja elbírálás alá. A pályázó a jelen kiírás valamennyi feltételét magára kötelezőnek fogadja el.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. augusztus 31.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

§ www.miskolc.hu – 2016. június 20.

§ www.diosgyoriovi.hu

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A megbízás vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatásához kötött. Az illetmény és a magasabb vezetői pótlék megállapítására a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról megnevezésű 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet (Vhr.) az irányadó

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.diosgyoriovi.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. június 20.

A pályázati kiírás közzétevője a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI). A pályázati kiírás a munkáltató által az NKI részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. További információ.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie-k (sütik) használata a www.diosgyoriovi.hu weboldalon
Azoknak a weboldalaknak, amelyek az Európai Unió országain belül működnek, cookie-k használatához, és a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük. Az alábbiak során tájékoztatjuk Önt az általunk használt cookie-król és a használatuk céljáról.
Mi a cookie (süti)?
A cookie-k kis adatfájlok, amelyeket a böngésző helyez el a felhasználó számítógépén vagy eszközén. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. A sütik önmagukban nem gyűjtik a számítógépen vagy a fájlokban tárolt adatokat. Olvassa el figyelmesen az alábbi tájékoztatót további információkért, hogyan gyűjtjük az információt, amikor Ön ezt a weboldalt használja.
A cookie-k típusai
• Munkamenet cookie: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik. • Állandó cookie: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt. • Saját cookie: ezeket a cookie-kat az a weboldal hozzá létre, amelyet a felhasználó egy bizonyos időben éppen meglátogat. (pl. ebben az esetben a www.diosgyoriovi.hu ) • Harmadik fél cookie: amikor egy felhasználó meglátogat egy oldalt, egy másik fél aktiválja a cookie-t a honlapon keresztül.
Ezen cookie-k elfogadása feltétele honlapunk megfelelő használatának, így ha a felhasználó kikapcsolja ezeket a cookie-kat, nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését, illetve a megfelelő biztonságot oldalunk használata során.
• Teljesítményt biztosító cookie-k: információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát). Ezek a cookie-k nem gyűjtenek információt, amelyek alapján azonosítható a felhasználó, és azért használjuk, hogy javítani tudjuk a honlapunk működését. A teljesítményt biztosító cookie-kat az alábbiakra használjuk: - Web elemzések (Analytics): statisztikákat szolgáltat arról, hogy használják weboldalunkat - Hiba menedzsment: segít nekünk, hogy fejlesszük a weboldalunkat a felmerülő hibák mérésével. - Design-ok tesztelése: weboldalunk különböző megjelenésű verzióinak teszteléséhez.
A fenti cookie-k közül néhányat harmadik fél használ, esetlegesen további információkért keresse fel ezen partnerek weboldalán található titoktartási leírásokat.
A honlapunk használatával elfogadja a Teljesítményt biztosító cookie használatát. Ezen cookie-k elfogadása feltétele honlapunk megfelelő használatának. Ha a felhasználó kikapcsolja ezeket a cookie-kat, nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését, illetve a megfelelő biztonságot oldalunk használata során.
• Használatot elősegítő cookie-k: ezeket a cookie-kat különböző szolgáltatások nyújtására használjuk, illetve hogy megjegyezzük a felhasználó beállításait, hogy megkönnyítsük az oldal látogatását.
A teljesítményt biztosító cookie-kat az alábbiakra használjuk:
- Emlékszik a felhasználó beállításaira, mint pl. weboldal elrendezése, a szöveg mérete, előnyben részesítet beállítások és színek; - Megmutatja, hogy a felhasználó mikor jelentkezett be a weboldalra.
A fenti cookie-k közül néhányat harmadik fél használ, esetlegesen további információkért keresse fel ezen partnerek weboldalán található titoktartási leírásokat.
Az Ön hozzájárulása
A honlap böngészésével elfogadja, hogy cookie-kat helyezzünk el az Ön számítógépén abból a célból, hogy elemezni tudjuk, hogyan használja honlapunkat. Hogyha nem egyezik bele, hogy cookie-kat használjunk, amikor Ön ezen az oldalon böngészik, előfordulhat, hogy weboldalunk nem fog teljeskörűen működni. Hogyan lehet törölni/kikapcsolni a cookie-kat? Minden böngésző lehetővé teszi a cookie beállításainak változtatását. Viszont nagyon fontos, hogy mivel a cookie-k célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése esetén előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében. Általában a böngészők „Beállítások” menüiben találhatók a cookie-kal kapcsolatos beállítások. A cookie-k beállításával kapcsolatban az alábbi linkek is segítségére szolgálnak, valamint további információt az egyes böngészők „Súgó” menüjében talál.
Hogyan lehet visszavonni a hozzájárulást? Ha hozzájárult a cookie-k használatához, a böngésző cookie-kat tárol az Ön számítógépén vagy egyéb eszközén, hogy rendszerünk felismerje beállításait. A hozzájárulás érvényessége időnként lejár. Azonban, hogyha szeretné visszavonni hozzájárulását, a böngészője cookie beállításai között bármikor megteheti.

Bezár